3.fejezet

Május 25.

Ma összekaptunk Annával.Az egész veszekedés a barátja miatt történt.

-Atya ég,hát tényleg nem érted? Muszáj volt elmondanom neked! - esedezve néztem Annára.Odavetett felém egy pillantást...iszonyú haragosan.
-Csak azt értem,hogy megpróbálsz összeugrasztani minket Leventével! Soha nem hittem volna,hogy ilyen aljas vagy!
-Aljas?Egyáltalán nem vagyok aljas! Inkább titokban kellett volna tartanom,amit láttam?
Anna vállat vont.
-Az, hogy Levente egy másik lánnyal beszélget,még nem azt jelenti, hogy van köztük valami, nem?
-De nem csak beszélgettek.Mondom,hogy átkarolta a lányt.
-Hagyd abba! Erről hallani sem akarok többet! Levente soha nem lenne képes ilyesmire!
Anna hátat fordított és elment.Kétségbeesetten sóhajtottam.Nem akart hinni nekem.Megbántam,hogy nem fogtam be a számat.
Nagyon haragudott rám.És miért? Mert láttam,hogy az ő Leventéje megcsókol egy másik lányt.Ott álltak,szorosan egymással szemben,és olyan szenvedélyesen beszélgettek,hogy majdnem megolvadt körülöttük az aszfalt.De Anna homokba dugta fejét, és nem volt hajlandó tudomást venni a valóságról.
  A nap hátralévő részében Anna levegőnek nézett.Ez eléggé dühített,mert én csak segíteni akartam.Cserébe még lelkiismeret-furdalásom is lett.
Suli után beugrottam a bevásárlóközpontba,de semmi kedvem nem volt vásárolni.Az Annával való veszekedés tönkretette az egész napomat.Persze korábban is veszekedtünk már,de ennyire hevesen,mint ma,még soha.Rosszul éreztem magam.Mi lesz, ha nem akar többé a barátnőm lenni?
  Annyira elmerültem a gondolataimban,hogy majdnem elsiklottam a párocska felett.De feleszméltem,és hátranéztem a vállam felett. Semmi kétség! Levente volt az a tegnap lánnyal.Összeölelkezve álltak egy ékszerüzlet előtt,és a kirakatban lévő ezüstgyűrűket nézték.Miközben figyeltem őket, Levente magához húzta a lányt,és megcsókolta.
Ha ezt Anna látná, végre hinne nekem - gondoltam szomorúan, majd megfordultam. Pár lépés után Annába botlottam. Falfehér volt az arca. Nyilvánvaló volt,hogy ő is látott mindent.
-Mit keresel itt?- kérdezte csodálkozva. Nem tudtam mit válaszoljak.
Kiderült,hogy Anna utánam jött, mert nagyon bántotta,hogy összevesztünk.
-Most aztán még jobban bánom  - mondta keserűen. - Igazad volt. Hogy bízhattam inkább egy ekkora idiótában, mint a legjobb barátnőmben? Meg tudsz bocsátani? 
-Még szép! - mondtam,majd átkaroltam. - Gyere együnk egy fagyit,és felejtsük el a hülye fiúkat! Örülj neki, hogy megszabadultál tőle!
   Később,hazafelé menet, már nagyon megkönnyebbültem.Köztem és a legjobb barátnőm között megint minden a legnagyobb rendben volt.És megfogadtuk, hogy a fiúk soha nem tehetik tönkre a barátságunkat.Egyszerűen nem érnek annyit!